*¤*Merry Christmas*¤*
HÍREK

2008.11.01. Időhiány miatt az oldal frissítése szünetel.

 
MENÜ
 
 
GALÉRIA
 
 
TÖRTÉNETEK
 
 
LEÍRÁSOK
 
 
PROGRAMAJÁNLÓ
 
 
MINDEN MÁS
 
Látogatottság
Indulás: 2004-10-16
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
áttűnés
 
Visszaváltható fenyő

 

A visszaváltható fenyő és a többiek…
 
A Rügyecskék Alapítvány és a HuMuSz 1998-ban rendezte meg az első visszaváltható fenyőfa akciót. Minden bizonnyal sokan várják majd ezt a Rügyektől és tőlünk ezen a télen is. A HuMuSz azonban idén már nem ad bérbe visszaváltható fenyőket, mert elsősorban a fenyőt helyettesítő lehetőségeket kívánja bemutatni. Az alábbiakban indokoljuk lépésünket.

Az akciót a Rügyecskékkel karöltve eredetileg azzal a szándékkal indítottuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra: a Karácsonyt nem csak kivágott fával lehet ünnepelni, léteznek ennél „barátságosabb” lehetőségek is. A vágott fenyővel való ünneplés ugyanis több szempontból is elgondolkodtatott bennünket:

A megújulás és az újjászületés ünnepe miatt -csak hazánkban- több millió fenyőt vágnak ki azért, hogy 1-2 hétig pompázzanak a lakásokban. (Igaz, ezek a fenyők többnyire ültetvényekről származnak, ettől azonban számunkra a probléma még probléma marad – ld. később.)
A kivágott fáknak kb. 1/3-át el sem tudják adni, ezeket végképp értelmetlen (és energiapazarló, szennyező) felnevelni, kivágni, szállítani.
Ünnepek után a karácsonyfákból tetemes mennyiségű hulladék keletkezik. Ennek jelentős része lerakóra vagy égetőbe kerül. 
Mindezekből számunkra az következett, hogy érdemes lenne valami más szimbólumot találni a karácsonyi ünnepléshez. A visszaváltható fenyő akció egyre nagyobb sikere meggyőzött minket arról, hogy a vágott fenyővel való ünneplés másoknak is problémát okoz, s van értelme új jelképeket keresni, illetve a régebbieket feleleveníteni.

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy senkire nem akarjuk „ráerőltetni” a vágott fenyő nélküli ünneplést. Azokhoz az emberekhez kívánunk szólni, akik – épp az előbb említett megfontolások miatt – maguk is érzik a változtatás igényét. A visszaváltható fenyő az egyik, talán legkönnyebben elfogadható lehetőség az új utak kereséséhez, és ezáltal az első lépés ahhoz, hogy megmozgassuk az emberek képzeletét: lehet másképp is ünnepelni a Karácsonyt. Tudjuk ugyanis, hogy habár a fenyőfaállítás szokása csak a XIX. században jelent meg hazánkban és a XX. század első felében vált elterjedtté, a mai emberek többségének (hazánkban) a fenyő a Karácsony egyik legfontosabb jelképe - éppen ezért nem olyan könnyű megválni tőle. Nem számíthattunk arra, hogy egyik évről a másikra akciónk elfogadott lesz, hiszen a változások rendszerint lassan, lépésről lépésre következnek be, időt kell hagyni az új gondolatok, elképzelések érlelődéséhez. 

A tavalyi akciónk során igyekeztünk újabb megoldásokat is bemutatni a gyökeres fenyő mellett, illetve helyett. Arra gondoltunk, hogy azok között az emberek között találunk ehhez leginkább partnereket, akik már megtették az első lépést addigi szokásuk megváltoztatásáért: vágott fenyő helyett egy visszaváltható fenyő társaságában kívánták ünnepelni a Karácsonyt.

Idén – bízva az emberek kreativitásában – már csak kizárólag e lehetőségek bemutatására szeretnénk koncentrálni. Mi magunk ezúttal nem adunk bérbe visszaváltható fenyőt, azonban igyekszünk minél több kertészetet arra bíztatni, hogy vállalják fel a bérfenyők árusítását.

Bár akciónk legfőbb motivációja az, hogy ne vágjunk ki fákat, ha nem muszáj, elképzelésünket többen, számos más megközelítésből bírálták.

Az akciót természetesen kezdettől fogva ellenzik a vágott fenyőfát árusítók és a fenyőfatermesztők. Ezt meg is lehet érteni, a saját szempontjukból nyilván nem tűnik túl jó ötletnek a vágott fenyők kiváltását célzó kampányunk. Az ő (elsősorban gazdasági számításokon alapuló) érveikre a mi megközelítésünk nem igazán adhat választ. 

Az utóbbi években azonban néhány természetvédelmi szervezet is hangot adott nemtetszésének a visszaváltható fenyőkkel kapcsolatban. Az alábbiakban az ő ellenérveikre szeretnénk a magunk válaszát megadni ill. saját elképzelésünket bemutatni.

Először is vegyük sorra az ellenérveket!
1. Az ünnep után egyre többen a szabad természetbe ültetik ki a fenyőket. Ez felbecsülhetetlen ökológiai károkat okoz, hiszen a fenyők különböző fajtái és nemesített változataik nem honosak hazánkban.
2. Tudomásul kell vennünk, hogy a „karácsonyfát” hazánk nyugati, délnyugati területein százezerszám termesztik, éppen úgy, mint más növényeket is, pl. a kukoricát vagy a búzát – ergo, nincs ezzel semmi probléma.
3. Az erdészeti kezelésbe adott fákból tájidegen, Magyarországra nem való erdőket nevelnek az erdészek, ami ellen minden, a természetet igazán szerető ember tiltakozik.
4. További érv szokott lenni, hogy a visszaváltással járó hercehurca, illetve a gyökeres fenyők nagyobb helyigénye miatt nagyobb a szállításból adódó környezetszennyezés, hiszen több fuvarra, utaztatásra van szükség.
5. A visszaváltható fenyőt bérbeadó szervezetek becsapják a vásárlókat, mert elhitetik velük, hogy környezet- és természetvédőkké váltak, noha a gyökeres fák terjedésével csak a fenyők szabad természetbe való kiültetésének veszélyét növelik.
6. Ez az egész akció egy nem igazán lényeges kérdéssel foglalkozik, teljesen felesleges ilyesmivel terhelni az embereket.

Lássuk, mit is gondolunk minderről! 

Először is azt, hogy bírálóink rendszerint csak egy-egy elemet ragadnak ki a folyamatból, s nem az akció hosszú távú célját veszik alapul, minden következményével együtt. Az egyes pontokra adott részletesebb válaszaink az alábbiakban foglaltuk össze:

1. A gyökeres fenyők elhelyezése véleményünk szerint csak addig probléma, amíg civil szervezeteknek kell a fenyők kiültetéséről gondoskodniuk. A civil szervezeteknek ugyanis nincsenek olyan lehetőségeik, mint például a kertészeteknek, amelyek sokkal jobb túlélési esélyt tudnának biztosítani a visszahozott fáknak. Ők a kisebb fákat egész évben gondozhatnák, illetve a következő évben ismét bérbe adhatnák. Ha a fák már túl nagyok ahhoz, hogy a következő évben ismét bérfenyő legyen belőlük, eladhatnák ültetvényeseknek, akik egy kertészettől nyilván szívesebben fogadnák ezeket a fákat, mint egy “ismeretlen” civil szervezettől. Végeredményben ezeket a fákat is kivágják majd egyszer, de akkor már bútorfának vagy más szükséges célra használhatók, nem pedig egy ünnep kedvéért vágják ki – szerintünk feleslegesen.

Ismerünk olyan kertészetet, amely már évek óta árul és vesz vissza gyökeres fenyőket. Az egyik célunk az, hogy más kertészeteket is rá tudjunk venni e szolgáltatás elindítására. Ez azonban nyilván nem várható el tőlük, amíg ki nem derül számukra, hogy van igény a cserepes bérfenyőkre. Akcióinkkal egyúttal nekik is be szerettük volna bizonyítani, hogy megérné ezzel foglalkozniuk. Az idei évben felmérést tervezünk a budapesti kertészetek között arról, hogy hányan vállalnák fel a bérfenyők árusítását.

Számunkra csak a folyamat elindítása volt a lényeg, ezért nem is növeltük a bérbe adott fák számát Budapesten az utóbbi években, noha igény mutatkozott rá.

2. A HuMuSz eddig csak iskolákba, óvodákba, kertekbe és városi környezetbe, utak mellé történő kiültetésről tud, a szabad természetbe (ahol kiszoríthatnának őshonos fajokat) való kiültetésről hozzánk nem jutott el hír, de ha volt ilyen, szívesen megismernénk, hol és hány fa esetében történt ilyesmi.

Ugyanígy nem tudunk arról sem, hogy bérfenyők erdészetekhez kerültek volna, ahol tájidegen erdőt neveltek volna belőlük. Mi (hasznosítási célra létesített) fenyőültetvényekről beszéltünk, amelyek létjogosultságát a fenyőakciót ellenző természetvédők sem kérdőjelezték meg (ld. fentebb a 2. pontban).

Tudjuk, hogy a botanikusok – teljesen érthető okokból – általában semmilyen fenyőt nem látnak szívesen az országban, de azt gondoljuk, hogy néhány fenyő kertekbe, út mellé történő kiültetése még nem okoz súlyos ökológiai problémát. Amennyiben a kertészetek a fent leírt módon „átvennék” a visszaváltható karácsonyfa árusításának feladatát, ez a gond is megszűnhetne.

3. Jogos lehetne az a kritika is, hogy ha már megszervezzük ezt az akciót, akkor őshonos fajokkal dolgozzunk. Ám, mint az előzőekben kifejtettük, a fákat nem a szabad természetbe ültettük ki, hanem városokba, azaz szennyezettebb levegőjű helyekre. Ezekre a területekre értelmetlen lenne olyan fajokat ültetni, amelyekről már eleve tudjuk, hogy a légszennyezettség miatt nem fognak megmaradni. A kiültetett fák nagy része sajnos így is elpusztul a nem megfelelő kezelés miatt. (A túlélési arány a kertészetek gondozása esetén valószínűleg nagyobb lehetne.)

4. Nem értünk egyet azzal az érvvel sem, miszerint tudomásul kell vennünk azt, hogy az ország bizonyos területein úgy nevelik a fenyőket, mint a búzát vagy a kukoricát. Véleményünk szerint nagy különbség van a kettő között: enni ugyanis kell, a vágott fenyővel való ünneplés azonban nem szükségszerű, van rá alternatíva – évszázadokon keresztül meg tudták ezt oldani másképp is (ld. bővebben a 2003. téli számban). Úgy gondoljuk, hogy a természetvédőknek sem lehet kifogásuk az ellen, ha azon dolgozunk, hogy idővel kevesebb területre legyen szükség a karácsonyi fenyők termesztéséhez.

5. Térjünk rá a szállítás kérdésére is! Való igaz, hogy a gyökeres fenyők helyigénye nagyobb, ezért egy teherautóra kevesebb fér fel belőle, mint vágott fenyőből, tehát elvileg több fuvarra van szükség. Ám ez az érv ismét csak akkor igaz, ha a visszaváltható fenyők árusítását végcélnak tekintjük. Ez azonban – mint remélhetőleg a fentiekből kiderült – nem így van, hiszen elképzelésünk szerint a visszaváltható fenyők árusítása csak az első lépcsőfok ahhoz, hogy minél többen fenyő nélkül is el tudják képzelni a karácsonyi ünneplést. Ha ezt sikerül elérni, akkor összességében csökkenni fog a szállítás igénye, de legalábbis nem növekszik.

Ezek után, kérjük, mindenki maga döntse el, hogy akciónkkal becsapjuk-e azokat, akik gyökeres, visszaváltható fenyőt vásárolnak. Reméljünk, hogy fenti válaszunkkal – ha az ellenzőket nem is győztük meg – hozzájárultunk ahhoz, hogy az akcióról kialakított véleményük árnyaltabbá váljon. 
 
 

 
*¤*IDÉZET*¤*

"Mert csakugyan, sokan vannak a világon, akiknek a karácsony valóban néhány napi örömet és boldogságot hoz. Sok család, amelynek tagjait messze elsodorta egymástól és szanaszét szórta a nagyvilágban a létért való szakadatlan küzdelem, most újra összekerül és újra összeforr abban a kölcsönös szeretetben és jóakaratban, amelyből a tiszta és zavartalan örömnek olyan bő forrása fakad, s amely olyan összeférhetetlen a világ sokféle bajával és gondjával, hogy a legműveltebb nemzetek vallási meggyőződése és a legvadabb népek durva hagyományai egyaránt a túlvilági élet legfőbb boldogságai közé számítják, az üdvözült lelkek osztályrészének tekintik. Hány régi emléket, hány szunnyadó érzést ébreszt föl bennünk karácsony ünnepe!"/Dickens/

 
VERSEK
 
 
DALSZÖVEGEK
 
 
DEKORÁCIÓK
 
 
*¤*LINKEK*¤*
 
 
GASZTRONÓMIA
 
 
KARÁCSONNYAL KAPCSOLATOS...
 
snowflake
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.